Göncz Árpád
Bibó öröksége

Bibó István barátom volt, de több is annál: része volt az életemnek, és őszintén remélem, hogy ő is ugyanezt mondaná, ha rólam kérdeznék. Sok minden kötött össze bennünket: vádlott-társa, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt sorstársa voltam. Összekötött bennünket ötvenhat, a forradalom; majd a forradalom leverése után erőfeszítéseink az ellenállásra, az ország helyzetének javítására, a nemzetközi közvélemény figyelmének felhívása a forradalom ügyére.

Bibó elgondolása Magyarország „finnlandizálása” volt: az, hogy nemzetközi ellenőrzés mellett kivonják a szovjet csapatokat, az ország függetlenné válik, korlátozott magántulajdon-szerzéssel, behatárolt parlamenti pluralizmussal. Ehhez építettünk kapcsolatokat nyugati követségekkel, kértük fel az indiaiakat közvetítőnek a szovjetvezetés felé.

Letartóztatásunk, elítéltetésünk, közös börtönéveink próbára tettek, de össze is kovácsoltak bennünket és családjainkat is.

„Személyiségének kulcsa citoyen volta... önmagáról soha nem állította, hogy hős, sosem állította, hogy bátor, de ha a belső parancs azt diktálta, hogy az életét is kockára tegye, magától értetődő természetességgel tette kockára, és vállalta a nézeteit, egyszerűen, mert mást nem tehetett, mást mondani meg nem tudott... Megalkuvást nem ismerő, elfogulatlan magabiztossága, az életmű kérdésfeltevéseinek tántoríthatatlan becsületessége egyszer s mindenkorra szóló példa és hiteles mérték az előttünk álló időszak politikusai, politikai gondolkodói s minden szabad polgár számára.”

Ezeket a gondolatokat csaknem húsz éve mondtam el egy konferencián, de ma is időszerűek, talán még inkább, mint annak idején. Bibó István ma is mérték mindannyiunk számára.

Bibó István népi volt, és liberális, szociális gondolkodása miatt bátran szocialistának is nevezhetjük; kereszténysége mélyen gyökeredzett. Emiatt aztán sokan akarták kisajátítani, s akarják a mai napig is, letagadva gondolkodásának egyes integráns elemeit, amelyek szilárd értékrendje mellett alapos történelmi, jogi, filozófiai tudásán alapultak.

Bibó István életművének üzenetei a mának is szólnak: ilyen üzenet a türelem, amely a maga szabadságát mindig a másik ember szabadságának a tiszteletben tartásával képzelte el érvényesíteni; a másság következetes tisztelete; a nemzeti önrendelkezés melletti elköteleződés, amely azonban nem sértheti más népek önrendelkezési jogát.

Mély belső biztonsága adott ahhoz erős alapot, hogy soha ne legyen agresszív: ez is figyelmeztetés számunkra.

Bibónak nem adatott meg, hogy életművét egyetlen összefoglaló írásműben összegezze.

Írásait a börtönévek után is rendszeresen elhozta, további terveiről is gyakran beszélgettünk. Sok olyan téma foglalkoztatta, amelyet nem volt már lehetősége megírni: egy ideig feleségének az ápolása akadályozta meg az írásban, majd az ő halála után a saját betegsége nem engedte, hogy megvalósítsa terveit. Egy évvel felesége halála után halt meg, az a betegség vitte el, amely a börtönben elszenvedett sérülésein alapult.

A váci börtönben kitört éhségsztrájk megszervezésével gyanúsították meg – alaptalanul –, emiatt kapott újabb ítéletet egy év kedvezménymegvonással, vitték át a többiekkel együtt Márianosztrára. Majd amikor a szigorítás ellen is lázadás tört ki Márianosztrán, újfent őt gyanúsították a szervezéssel, őt verték meg. Akkor szenvedett olyan vesesérülést, amelybe aztán később belehalt.

Bibó Istvánnak valóban meghatározó szerepe volt a börtönben, ha nem is abban az értelemben, ahogy azzal a fogva tartói gyanúsították.

A Gyűjtőfogház fordítóirodáján ő alapította meg a „Bibó-tanszéket”: ez egy hokedli volt, rajta nadrág, hogy ne legyen nagyon kényelmetlen. A fordítóiroda a belügy számára fordított olyan aktuális nemzetközi politikai anyagokat, amelyekhez ebben az időben senki más nem fért hozzá. Ezeket az egyedülálló információkat osztottuk meg egymással, ezeket értékeltük, gondoltuk tovább együtt a „Bibó-tanszéken”. Szellemi meghatározó szerepénél fogva ennek a politikai szemináriumnak Bibó István volt a vezetője.

Noha Bibó István tanulmányainak, cikkeinek erkölcsi alapállása, belső szerkezete azonos, értelmezésük nem könnyű. A mi felelősségünk is, hogy gondolatait a maguk teljességében próbáljuk meg értelmezni; meglássuk bennük a mélységesen emberséges embert, és válaszokat keressünk ma is érvényes kérdéseire: kik vagyunk, hogyan határoz meg bennünket a múltunk, történelmünk, mi a jövőnk, hol a helyünk a világban, milyen felelősségünk van a jövőnkkel kapcsolatban, és mik a teendőink.