Kass János visszaemlékezése

A németek és a nyilasok karácsony előtt felfedezték ezeket a szálakat - biztosan köptek is néhányan -, ezért alaposabban ellenőrizték az útvonalakat. Székely Tamásnak kellett jelentkeznie a nevünkben a német parancsnokságon. Határozott fellépéssel, kitűnő, hochdeutsch németséggel tárgyalt a németekkel, akik teljesen meg voltak lepve.

December 21-ére, Sztálin születésnapjára vártuk az orosz támadást. Nagy csapatmozgás volt, éjfél körül megindult a föld, minden égett a katyusáktól. Nekünk a német és az orosz vonal között árkot kellett ásnunk. Amikor hajnalban csöndesedett a támadás, elindultunk hazafelé, de előtte a mieink átküldtek az oroszokhoz hét fiatalembert tárgyalni. Sajnos ők hiába bizonygatták, hogy van a fővárosban egy egyetemista alakulat, az oroszok nem vették komolyan őket. Közben Rákoshegyen még működött a nyilas pártközpont - amelyből később a kommunista pártközpont lett -, tudtuk, hogy fegyvereket is tárolnak ott. Göncz Árpád vezényletével - aki már korábban felderítette az épületet - óvatosan lecsaptunk a nyilasokra. Az akció jól sikerült, sötétedés után harc nélkül sikerült lefegyvereznünk a nyilasokat, akik rögtön megadták magukat.

Azonban elkövettünk egy súlyos hibát: nem vágtuk el a telefonvonalakat. Másnap reggel már jött a tábori csendőr- és SS-különítmény. Amikor elkezdődött a lövöldözés, a kerítés mögött lapultunk, Göncz Árpádnak mellettem lőtték át a combját. A nyilasok közül és a mieink közül is sokan megsérültek, nagy fegyverropogás volt, kézigránátok is robbantak. Akkor már a Rákoshegyi úton jöttek az oroszok, mi is visszavonultunk. Ezekben a napokban tüdőgyulladást kaptam, és a sebesült Göncz Árpáddal egy ideig egymás mellett feküdtünk.