Göncz Árpád: semmi nem zökkentett ki magamból

2011. január 9.

MTI

Göncz Árpád, aki az idén lesz 89 éves, úgy tekint vissza életútjára, hogy azt egész egységnek érzi, szavai szerint nem bánt meg semmit, és nem történt olyan, ami kizökkentette volna magából. Az egykori államfő, aki 1990 és 2000 között volt köztársasági elnök, vasárnap este az ATV televízió Kommentár című műsorában adott interjút. Beszélgetőpartnere Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke volt.

Göncz Árpád elmondta, nem kíséri figyelemmel egészen közelről a magyar közéletet, mint fogalmazott, semmiféle szerepe nincs. "De azt, hogy mi történik az országban, hogyan viszonyulok egyik vagy másik erőhöz, azt tudom" - hangoztatta az interjúban.

Az egykori államfő úgy fogalmazott, hogy nem idegenkedik a jelenlegi politikai élettől. "De nem érzem úgy a magaménak, hogy az éjszakámat elrontaná, vagy pedig boldoggá tenne" - jelentette ki. Elmondása szerint politikai kapcsolatai gyakorlatilag nincsenek, és befolyása sincs a történésekre. Amellett - hangsúlyozta -, politikai rokonszenvei természetesen vannak.

A volt államfő kellemes emlékként tekint vissza arra a tíz esztendőre, amikor ő volt Magyarország köztársasági elnöke. Nem volt ez az időszak feltétlenül könnyű - mondta, hozzátéve: "életem egészébe tökéletesen belesimult". Göncz Árpád hangsúlyozta, hogy visszatekintve egész életét egységnek érzi, még az 56-os megtorlás részeként kiszabott hatéves börtönbüntetése sem volt olyan, ami kizökkentette volna magából.

Arra a kérdésre, hogy hosszú életútjára visszatekintve a kellemes emlékek mellett mindenkinek mindent megbocsátott-e, Göncz Árpád úgy válaszolt: mindent megbocsátott, és senkivel szemben sem érez haragot. Szerencsésnek vallotta magát, mert sokféle emberrel találkozott, és sok emberi élménnyel gazdagodott.

Göncz Árpád legutóbb pénteken szólalt meg nyilvánosan, amikor a szabadságjogok számon kérhetőségét szorgalmazta a magyar demokrácia védelmében, az európai uniós intézményekhez és kormányokhoz intézett nyílt levélben, amelyet hetven európai értelmiségi, köztük Václav Havel és Adam Michnik mellett ő is aláírt.

Tovább az oldalra
Göncz 100